A takarítási formák elemet és a takarítás sorrendje
A betanított szálláshelyi vendéglátó alapismeretei közé tartozik a munkahelyi takarítási formák megismerése és alkalmazása is.
Nem kell különösképpen megmagyarázni, hogy miért is fontos ezek ismerete. Óriási a vendéglátósok felelőssége, hiszen nemcsak saját maguk, hanem a vendégek egészsége is kockáztatva lenne, ha nem fordítanánk kellő gondot a vendéglátóegységek tisztaságára.
S most ismerjük meg a takarítás fajtáit, típusait.
A takarítás fő
típusai
Munka közbeni takarítás
A vendéglátó
üzletben minden területén és mindenkor folyamatosan
kell takarítani. Gyakran előfordul csorgás, csepegés, szemetelés -
természetesen nem akarattal - mellyel nem lehet megvárni sem a másik műszakot,
sem a heti nagytakarítást. A megfelelő
tisztaságról való gondoskodás nemcsak a betanított szálláshelyi vendéglátónak,
hanem minden vendéglátó ipari munkatársnak kötelessége. A munka közbeni a
takarítást különösen nagy gondossággal kell
végezni. Alapszabály kell, hogy legyen, hogy minden munkatárs a saját
munkaterületén egy-egy munkafázis befejezése után azonnal rendet, tisztaságot
kell, tegyen. Sokkal könnyebb folyamatosan rendet rakni illetve takarítani,
mint egy elhanyagolt rendetlen, piszkos munkaterületet rendbe tenni.
Munka
közben bármelyik helyiségben is keletkezik a szennyeződés, vagy bármelyik
berendezés szennyeződik be, ilyenkor nedves takarítási módszert kell
alkalmazni.
A
padozat felmosásánál ügyelni kell arra, hogy az edények, az élelmiszerek ne
legyenek a padozat közelében, ahol szennyeződésnek lehetnek kitéve.
Takarításhoz
csak ivóvíz minőségű vizet szabad
használni. Takarítani, felmosni úgy kell a padozatot, hogy először a darabos
szennyeződéseket kell összegyűjteni és a hulladékgyűjtőbe kell üríteni. Ezt
követően meleg vízzel kell felmosni a padozatot.
Napi takarítás, műszak utáni takarítás,
fertőtlenítés
A
napi munka befejeztével a vendéglátó üzem, az üzlet illetve a vendéglátó
vállalkozás összes helyiségét, beleértve a kiszolgáló helyiségeket, a
közlekedőket és minden használt eszközöket , a
szennyeződött felületet, a berendezéseket, takarítani kell. Nem kell a
helyiségeket kipakolni, csak úgy kell takarítani, hogy a berendezések, a
szekrények, a tűzhelyek ne kerüljenek áthelyezésre.
A
napi takarítás során először gondosan el kell rakni az élelmiszer
alapanyagokat, az élelmiszereket, az edényeket és minden eszközt a helyére.
A
munka közben használt berendezéseket, munkaasztalokat, a zsámolyokat a darabos szennyeződésektől el kell
távolítani, majd forró, zsíroldószeres
vízzel le kell mosni. Vigyázzunk, azonban a forró víz ne legyen olyan
forró, amit a kezünk nem bír, le ne forrázzuk magunkat! Ezután tiszta vízzel le
kell öblíteni az oldatot, majd
fertőtlenítőszeres vízzel le kell mosni a felületeket. Ez a művelet kombinált
tisztítószerrel is végezhető, ami olyan készítmény, amely zsíroldó és
fertőtlenítő komponenseket is tartalmaz.
A
berendezési és felszerelési tárgyak tisztítása után a csempék és a padozat
takarítása is hasonló módon történik.
A
lefolyókat és a csatornaszemeket naponta ki kell takarítani! A bűzelzárókat
vissza kell helyezni a csatornaszemekre és klórmésszel be kell beszórni.
A
szemét és hulladéktartályok kiürítése után forró, zsíroldószeres vízzel kell
kimosni, majd ezt is fertőtleníteni kell!
A
szeletelő, a daráló és egyéb gépek tisztítását is a következők szerint
végezzük:
1.
fázis: a darabos szennyeződéseket gyűjtsük össze, ürítsük a hulladékgyűjtőbe
2.
fázis: zsíroldószeres lemosás
3.
fázis: a tisztítószer eltávolítása ivóvizes lemosással
4.
fázis: fertőtlenítés
5.
fázis: a szermaradványok eltávolítása meleg vizes mosással
Kombinált
tisztítószerrel a tisztítás és fertőtlenítés egy lépésben is elvégezhető. Ez
azt jelenti, hogy csak három fázist kell elvégezni, melyek a darabos
szennyeződések összegyűjtése, a tisztítás-fertőtlenítés és a szermaradványok
eltávolítása ivóvizes lemosással.
Hetente
elvégzendő takarítás, fertőtlenítés
Lényegében
megegyezik a napi takarítással, de a könnyen elmozdítható berendezési tárgyak
alatt, illetve mögött is el kell végezni a szükséges takarítási műveleteket,
valamint el kell végezni a mosható falfelületek takarítását is.
A
hűtőszekrények tisztítását, fertőtlenítését szükség szerint, akár kétnaponta
is, de hetente egyszer kötelező elvégezni.
Hetente
egyszer a napi feladatokon túl le kell takarítani és fertőtleníteni a
lámpatesteket, a vezetékek csöveit, a polcokat, az elszívókat.
Havi,
negyedévente végzendő takarítás, fertőtlenítés
A fagyasztókat általában negyedévente, illetve
szükség szerint le kell olvasztani. Ezt követően ki kell mosni, ki kell
fertőtleníteni, majd ivóvizes lemosás szükséges.
Negyedévente nagytakarítást kell végezni, ilyenkor
minden mozgatható berendezést el kell húzni a helyéről és ott is ki kell
takarítani. A tisztítást a mennyezetnél kell kezdeni és fokozatosan lefelé
haladni. A pókhálókat is szükség szerint a napi, a heti takarításnál is el kell
végezni, de ilyenkor különösen figyeljünk oda minden szeg-zugra. A rovarhálókat
is le kell szerelni, azokat meg kell tisztítani, valamint negyedévente ablakot
is kell tisztítani.
Éves takarítás
Az
éves takarítást a helyiségek kipakolása mellett kell elvégezni minden felületre
kiterjedően. Ezt a takarítási típust össze kell kötni a szükséges mértékű
tisztasági festéssel, és a szükséges nagyobb karbantartási munkák, valamint
rovar- és rágcsálóirtás elvégzésével is.
A
takarítás elvégzését írásban rögzíti a takarítást-fertőtlenítést végző
személyzet a Takarítási naplóban, amely minden részlegen megtalálható. A
mosogatást vagy takarítást elvégző aláírásával igazolja a napi, heti vagy havi
nagytakarítás tényét.
A
hűtőberendezések belső terének takarítását azok leolvasztásakor, de legalább
hetente egyszer, valamint esetleges látható szennyeződésük alkalmával el kell
végezni.
Szállítójárművek
rakterét naponta a munka befejeztével, ill. látható szennyeződések alkalmával a
telephelyre való visszaérkezéskor azonnal, még a következő berakodás előtt ki
kell takarítani az általános szabályok szerint. A nyári időszakban a
szállítójárműveket heti egyszeri rendszerességgel, télen havi egy alkalommal
kell lemosni és fertőtleníteni. Vegyes használatú járműnél a takarítás és
fertőtlenítést minden feladatváltáskor el kell végezni.
A
helyiségek takarítása
Napjainkban
a kisebb vendéglátó vállalkozásoknál nincs külön személyzet a napi tisztítási
és fertőtlenítési teendők végzésére, ezért a takarítást a feladattal megbízott
munkatársaknak kell elvégeznie. Ezt nem abban a munkaruhában kell csinálni,
amiben előkészítünk, vagy sütünk-főzünk, ehhez a feladat végzéshez át kell
öltözni.
A
konyha, a cukrászüzem és a nagyobb, jól megközelíthető területek
tisztítását-fertőtlenítését a közvetlenül ott dolgozó munkatársak végzik.
A
takarító eszközök tárolása külön helyiségben történik, innen használják a
dolgozók.
A szociális helyiségek
takarítása
Szociális
helyiségek közé tartozik a személyzeti öltöző, a személyzeti étkező, az irodák
a mosdó, a WC. Ezeket a helyiségeket is szükség szerint, de minden nap a munka
befejezését követően ki kell takarítani a tanult munkafázisok betartásával.
A
szociális helyiségek takarításához használt eszközöket feltűnő módon meg kell
jelölni, mert azokat más helyiségek takarításához nem szabad használni.
A
szociális helyiségekben legalább negyedévente nagytakarítást kell végezni.
A
betanított szálláshelyi vendéglátónak nemcsak a konyhán, nemcsak az előkészítőkben,
hanem a konyhához tartozó kiszolgáló helyiségekben is segítenie kell, illetve
el kell tudni önállóan is végeznie a takarítást.
Takarítani
kell a raktárakban is, úgy mint- a takarítószer, tisztítószer raktárban, a
száraz áruraktárban, a zöldséges raktárban, a kézi raktárban, de a hulladék
tárolóban is.
A
szemét tárolóban a műanyag edényeket zsíroldó-fertőtlenítő szeres forró vízzel
a napi ürítések után el kell mosogatni. Ezekbe műanyag szemetes zsákokat kell
elhelyezni, amelyeket a napi ürítés alkalmával a mosás után újra kell cserélni!
A
takarításhoz használt eszközök: seprű, lapát, súrolókefe, felmosó vödör, slag,
gőztisztító berendezés, mosogató szivacsok, lapát, vödör, slag, fémsúroló.
Takarítás
után a használt eszközöket fertőtleníteni kell, és csak ezután szabad a
tisztító szer raktárban elhelyezni!
A
felületeket textíliával törölni tilos!