A választésismertetése és ajánlása
Minden vendéglátó ipari tevékenység fontos a munkánk során, de talán az egyik legfontosabb az, amikor a vendégeknek ajánlanunk kell. Ezt gyakran kell megtenni az értékesítés során, mert a vendégek nemegyszer igénylik azt, hogy a szakember mondja meg, javasolja és ajánlja azt, hogy miből lehet választani, mi az, amit az üzletben a legízletesebben készítenek. A vendégek szeretnék tudni azt is, hogy mi a vállalkozás specialitása, mi az az étel vagy ital, ami az adott vendéglátó üzletben a legjobb.
Ahhoz, hogy ezekre a kérdésekre felelősségteljesen tudjunk válaszolni kitűnő kommunikációs készséggel, idegen nyelvtudással, jó étel-ital ismerettel, kiváló áruismerettel és ajánló képességgel kell rendelkezni.
Röviddel azelőtt, hogy az első vendég megérkezik, és miután minden előkészítő munka befejeződött az étteremben a pincéreknek rövid megbeszélést kell tartani.
Először a konyhafőnököt, a helyettesét, vagy a felelős szakácsot kell megkérdezni, hogy mi a napi menü, milyen ételek kerülnek aznap eladásra.
Ennek célja, hogy tisztában legyünk, és mi magunk is tudjuk, hogy mi a napi ajánlat, melyek az eladandó ételek, mennyi adag van belőlük, milyen alapanyagból és hogyan, milyen technológiával készültek, mi jellemző rájuk. Ezeket bármikor kérdezheti a vendég és minden kérdésére tudni kell válaszolni.
Ezek után a többi kollégával is át kell beszélni a tudnivalókat, hogy minden értékesítésben dolgozó felelősségteljesen tudjon a vendég felé megfelelő és pontos információt nyújtani.
A megbeszélés után minden értékesítésben dolgozónak képesnek kell lennie:
- meggyőzően ajánlani, érvelni
- önbizalommal, biztosan és ésszerűen dolgozni
- a konyhai személyzet munkáját megérteni és problémájukat felismerni, valamint
- célzott beszélgetést folytatni a vendéggel.
A megbeszélésből minden értékesítési dolgozónak tudnia kell, hogy a napi étlapon szereplő ételekből hány adag áll rendelkezésre, mik a napi specialitás ételei, milyen célokat, feladatokat tűztek ki az adott napra, műszakra.
Ha rendelkezünk az ajánláshoz szükséges megfelelő információval, akkor az a forgalom növekedésével, a csapatmunka erősödésével, magas fokú termelékenységgel és a minőség javulásával jár. Ezek pedig minden vállalkozásnak fontos céljai. Együtt kell, dolgozzunk mindannyian, mert együttműködés nélkül felborul az üzleten belüli egyensúly.
Általános alapszabály, hogy az ajánlás mindig diszkrét, udvarias és hozzáértő legyen.
Számos esetben előfordul, hogy a vendég határozott elképzeléssel érkezik a vendéglátó üzletbe. Ilyenkor nem kíván sokat kommunikálni, megnézi az étlapot, esetleg az itallapot és határozottan rendel. Ekkor az a vendéglátó feladata, hogy a lehető legrövidebb idő alatt és a legszakszerűbben, pontosan szolgálja ki a vendéget.
Ezek után tanuljuk meg a vendéglátó üzletetekben leggyakrabban alkalmazott választékközlési eszközöket.
Mielőtt erre konkrétan rátérünk, tisztázzuk a választék fogalmát.